Új törvény védi a cégek üzleti titkait: még sosem volt ekkora a tét

Új törvény védi a cégek üzleti titkait: még sosem volt ekkora a tét

Új törvényt fogadott el az Országgyűlés pénteken az üzleti titok védelméről. A jogszabály eddig az üzleti titkot és know-how-t a személyiségi jogok ernyője alatt kezelte, mostantól azonban vagyoni jogi védelmet kap, így például azt is egyértelművé teszi a törvény, hogy az üzleti titok és know-how átruházható. A változásra azért volt szükség, mert egy olyan üzleti környezetben, ahol mindenki gőzerővel dolgozik saját ágazata üzleti modelljének digitalizációján, az üzleti titok jelentősége egyre inkább felértékelődik a vállalatok szemében.

Benyújtották a Postatörvény módosítását

Új módosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a postai szolgáltatásokról szóló törvény módosításához. A kormánypárti módosítás pontosítja, hogy milyen üzleti adatok nem ismerhetők meg a Magyar Posta működéséről, ezek kiadása ugyanis aránytalan sérelmet jelentene az állami vállalatnak. Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban jelezte: más állami, de piaci szereplőkkel versenyző vállalatok esetében is számítani lehet hasonló lépésre.

Vasárnaptól szűkül az üzleti titkok köre

A november 1-től hatályba lépő új közbeszerzési törvény (Kbt.) az eddiginél részletesebben és egyértelműbben szabályozza azoknak az adatoknak a körét, amelyeket az ajánlattevők nem nyilváníthatnak üzleti titoknak, másrészről előírja az ajánlattevők indokolási kötelezettségét. Ezáltal az üzleti titokkal összefüggésben az ajánlatkérők az eddigi passzív szerepkörhöz képest egy rendkívül aktív szerephez jutnak, mindez pedig lényeges változás a hatályos szabályozáshoz képest, amely alapján az ajánlattevők akár az ajánlatuk egészét − gyakorlatilag a tartalomjegyzék kivételével − üzleti titoknak minősíthették.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meg fogsz lepődni, milyen gazdagok az emberek Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.